Megtanulhatsz ingyenes anyagokkal angolul?

Mint már korábbi írásaimban is említettem, a beszéd készség fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy megtanulj angolul. A beszédet pedig csak beszéddel lehet fejleszteni, gyakorolni. Előtte pedig elegendő értett angol nyelvi elemet kell hallanod, hogy utána meg tudj szólalni. A beszédedet a hallott nyelvi elemek táplálják, ezért az első a készségek sorrendjében a hallás utáni megértés. Ez mindennek az alapja. A beszédet pedig egy erre alkalmas nyelvtanfolyamon érdemes gyakorolni, és közben hallgatni hanganyagokat, írni az otthoni homejoy-t az órai tananyagok alapján. Ez a hatékony tanulás.

Gyakorlásnak jó, én is szoktam teszt jellegű feladatot adni otthonra a tanulóimnak, illetve nyelvvizsga felkészítő csoportoknál használom őket.  Azonban a legtöbbször órán olyan anyagokkal (sztorik, kép sztorik, olvasmányok) dolgozunk, mely a lehető legjobban tehető kommunikatívvá és alkalmas annak támogatására, hogy az óra 100%-ban angolul menjen.  Azonban csak teszteket használni nyelvtanuláshoz nem elég, sőt kevés.

 

Ingyenes vagy fizetős tananyaggal érdemes angolul tanulni?

Nem az a kérdés, hogy egy tananyag ingyenes-e vagy sem, hanem hogy mennyire kommunikatív, tartalmas, vagy mennyire lehet azzá tenni. Fizetős tananyag is lehet olyan, ami nem fejleszti a készségeket és nem visz előre az angol tanulásban. Többségük ilyen. Persze a fizetős tananyagok jobban ki vannak dolgozva, de ez sok mindentől függ. Lehet ingyenes tananyag is jó.

Mindenképpen olyan tananyagot kell választanod, ami angol nyelvű, sztori jellegű, szintednek megfelelő. Valamint ha ténylegesen meg akarsz tanulni angolul, akkor élő tanfolyammal teheted teljessé. Hiszen a már említett nyelvi készségek: hallás utáni megértés, beszéd, olvasás, írás egyike sem felejthető ki a komplex nyelvtanulásból. Ezek egyidejűen fejlődnek és összefüggnek egymással. Az otthoni tanulás természetesen fontos. A tanfolyamaimon is sokszor beszélünk erről a tanulókkal. Az órai tananyag kiteljesedése az otthoni tanulás. Homejoy nélkül nem teljes a tanulás. Amit órán megtanulunk és otthon leírjuk, azzal mélyítjük. A következő órák, tananyagok pedig ezután könnyebbek lesznek, effektíve könnyű lesz a nyelvtanulás.

Az élő tanfolyam, mint már itt írtam róla, 100%-ban angolul kell, hogy menjen. Nem elég az, ha kicsit beszélsz angolul a tanfolyamon, vagy ha 70-80 %-ban. 100%-ban kell, hogy angolul legyen a tanóra. Magyarnak nincs helye az angol órán semmilyen formában és százalékban, akármilyen szintű angol csoportról beszélünk.

Lehet úgy angolul tanulni hogy először a nyelvtant tanulom meg és utána a beszédet?

Hallottam nem egy tanulómtól, hogy úgy tanultak angolt régebben, hogy azt mondta nekik a tanár: „Először meg kell tanulni a nyelvtani szabályokat, szavakat, utána majd beszélünk.” Ez nem megfelelő módszer és csak sikertelenséget, stresszt okoz a tanulónak. Nem fog megtanulni angolul. Miért? Mert a nyelvtant, szavakat a nyelvvel együtt tanulod meg és nem külön-külön. Nem absztrakttá kell tenni egy élő nyelvet, szétszedni, hanem minél életszerűbbé, egyszerűbbé, természetesebbé. Ezért tartom az egyetlen és a legjobb módszernek a sztorikon, olvasmányokon keresztül tanulást, mert az természetes, sikerélményt okoz, benne van a nyelvtan és a szókincs, és a tanuló motivált lesz mindig. Egy jó sztorira pedig mindenki emlékszik. Lásd például ha egy jó sorozatot nézel és másnap el tudod mondani a barátaidnak, kollégáidnak. Ugye? 🙂 A csoportban való tanulás pedig még fokozza ezt. Erről egy korábbi cikkemben már írtam. Itt elolvashatod.

 

Az is nagyon fontos, hogy kerüld a magyar-angol és angol-magyar szótárakat, hiszen azok is csak hátráltatnak, nem fejlesztenek készségeket. Ha szótárt keresel, csak az angol-angol, tehát egynyelvű az, ami hasznos lehet számodra, hiszen angol nyelven keresztül értesz meg valamit, amit nem tudsz, a célnyelven magyaráz. Ez fejleszti az értés készségedet.  A kétnyelvű szótárak nem fejlesztenek semmilyen készséget és hátráltatnak a tanulásban.

Tehát többek közt ezért sikertelenek a tanulók és hagyják abba sorra az angol nyelvtanfolyamokat, mert tesztekből próbálják tanítani nekik az angol nyelvet, élettelen tananyagokkal, és amikor oda kerülnek, hogy meg kell szólalni, beszélni kell, előjön a nyelvi blokk. Ezt a nyelvi blokkot természetesen sok értéssel és beszéddel lehet feloldani, aminek nyilván órán kell történnie, hiszen erre való az angol tanfolyam. Nem pedig arra, hogy szabályokkal, szómagolással foglalkozz, illetve ezeket írogasd, hiszen ezt egyedül is meg tudod csinálni otthon. A beszédet azonban nem, hiszen nem tudsz magadban beszélni otthon. Vagyis lehet, de az nem életszerű 🙂 .

Tehát mindenképpen azt tanácsolom, hogy túlnyomórészt sztorikon, olvasmányokon keresztül tanuld a nyelvet természetesen, tesztfeladatokat limitáltan használj, valamint vegyél részt élő tanfolyamon. Ezekben mindben tudok segíteni, ha megkeresel.